ESZMÉLETLENÜL

Eszméletlenül

2022. június 11. szombat, 16 óra
ESZMÉLETLENÜL Farkas Ervin festőművész
kiállításának megnyitója
a művelődési házban

A tárlatot megnyitja: Klotz Mária költő, író, tanár
Zenei közreműködő: Dévai Nagy Kamilla: Liszt- és Kazinczy-díjas előadóművész, Magyarország Érdemes Művésze

"Farkas Ervin vagyok. 1976. december 19-én születtem, Tatabányán.

Általános iskolai tanulmányaimat a település Móra Ferenc Általános Iskolájában, jó eredménnyel zártam. Először a tatabányai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába jártam, de az ottani tanulmányaimat nem fejeztem be, mert már akkor is a festészet vonzott. Általános műveltséget és érettségi vizsgát szülővárosomban, a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium esti tagozatán szereztem.

Felsőfokú tanulmányaimat az ELTE Savaria Egyetemi Központ (Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar) Képi ábrázolás szak festő tagozatán végeztem 2019-ben, jó eredménnyel. Szakdolgozatom témája képi és írásos formában: A Magyarországi Cigány Himnusz volt. Német nyelvtudásom középszintű, értésre és kommunikálásra is képes vagyok.

Már gyerekként imádtam rajzolni, erre állami gondozásban a tanáraim, és nevelőim is felfigyeltek. A tatabányai Mésztelepen kezdtem el roma embereket festeni, mindennapi életüket, helyzetüket megörökítettem. Készítettem ikonokat, csendéleteket is. A következő tárlatokra különösen szívesen emlékezem vissza: 2000-ben az Országos Cigány Módszertani Központ kiállította alkotásaimat, melyek bekerültek a Cigányház közgyűjteményébe. A Magyarországi Romaparlament 2002-ben önálló kiállítást rendezett képeimből. A Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint a Nemzeti Kulturális Alap szervezésében 2005-ben meghívtak Olaszország Lauro városába, ahova egy galériának, egy 3x4 méteres falfestményt készítettem. Az Országos Cigány Önkormányzat honlapján a Raktár egységnél, A Roma Képzőművészek Digitális Archívumában 12 db festményemmel jegyezve vagyok. A Tatabányai Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál is számos festményem kapott helyet, egyebek mellett a Magyarországi Cigány Himnusz című képem, amely egyedülálló országosan, és népcsoportom körében is.

Eddigi legjelentősebb kiállításaim:

1997. Szívem tiszta fény – Móra Ferenc Általános Iskola Aulája, Tatabánya

1998. Ecsetnyomok – Fellner Jakab Szakmunkásképző Iskola, Tatabánya

1999. Álmom az Isten, Közművelődés Háza Kék kávézó, Tatabánya

2000. Kiállítás az Országos Cigány Módszertani Központ szoboranyagával, Lamberg-kastély, Mór

2001. Önálló kiállítás, Kossuth Lajos Általános Iskola, Tatabánya

2002. A romák színvilága – Balázs János Galéria, Budapest

2003. Állandó kiállítás – Tatabányai Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Tatabánya

2005. XV. Őszi tárlat, Tatabánya, Közművelődés Háza

2005. Csoportos kiállítás, Lauro, Olaszország

2009. XVI. Őszi tárlat, Vértes Agórája, Tatabánya

2012. Beszélő paletták – Csoportos kiállítás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság folyosóin és irodáiban, Budapest

2013. Őszi tárlat (már négy alkotással) Vértes Agórája, Tatabánya

2019. Ugródeszka, sekély víz diplomamunka kiállítás, Szombathelyi Képtár, Szombathely

2021. Afrofestival, Kondor Béla Művelődési Ház, Budapest

2021. Álom, mely örök – Füzes Utcai Általános Iskola, Tatabánya

A legutolsó kiállításomon – amelynek szeptember 17-én szülővárosom, Tatabánya adott helyet –, kikiáltottam a saját magam megalkotott kiáltványomat, Etnorealizmus címmel. A tanulmányban szereplő szellemiséget, eszmeiséget szeretném további képeimen megjeleníteni.

A Cigány Festészet Magyarország című albumban helyet kaptak munkáim. Jelenleg egy kortárs költővel közös projekten dolgozunk, ER-MA-Art néven, amely során Klotz Mária a festményeim hatására írja verseit. Alkotótevékenységünk megkoronázásaként egy albumot szeretnénk kiadni, amely tartalmazná mindkét művészeti ág produktumait. Legutóbb megjelent „Stufen” című könyvének a címlapborítóját is én festettem, Lépcsők címmel, sőt az Új Adventi nyitogató címlapképét is, Jézuskám címmel. Ezekkel a gesztusokkal mintegy hidat képeztünk a különféle népcsoportok kultúrái között.

Festői hivatásom mellett érdekel környezetem művészeti és design háttere, ugyanis abban a szférában valósítható meg a színes művészközösség alkotásainak piaci bemutatása és menedzselése. Alkotói tevékenységemből szerzett tapasztalataim alapján nyitott vagyok új ismeretek befogadására, a későbbiek folyamán a művészeti és design világ intézményeiben való közreműködésre. Ismereteim bővítése érdekében jelentkeztem a Budapesti Metropolitán Egyetemre, ahol mesterszakos, második féléves egyetemi hallgató vagyok, design- és művészetmenedzsment szakon.

Életem során különféle munkahelyeken dolgoztam csoportvezetőként, illetve technikusként. Legutóbb egy budapesti gyárban kerestem a kenyeremet, mert a festésből sajnos nem tudok megélni. Az országban több helyen laktam szállón, ott próbáltam festeni, alkotni. Miután nem volt önálló lakhelyem, még állandó címem sem, ezért legnagyobb igyekezetem ellenére sem tudott a művészi tevékenységem kellőképpen kibontakozni. A műteremlakás pályázatát is azért nyújtottam be az OMSZI-hoz, hogy megfelelő körülmények között, kiegyensúlyozott, nyugodt, alkotói háttérrel tudjam megélni a bennem rejlő tehetséget, felszínre tudjam hozni kifejezési vágyamat. Szerencsére törekvésem sikeres volt, műteremházat kaptam a magyar államtól Nagykanizsán, amely február 1-je óta jelent számomra otthont és művészi teret. Ezért a nemes „ajándékért” rendkívül hálás vagyok, és mindent meg fogok tenni, hogy hazám büszke legyen rám. Pályázatom feltételeként festményeim közül néhány a Magyar Államkincstár tulajdonát képezi majd."

Farkas Ervin