Öregtemplom

Öregtemplom


A templomrom egész pontosan egy háromhajós premontrei bazilika és kolostor torzója, mely 1220–1234 között épült késő román és korai gótikus stílusban. 1763-ban a nagy komáromi földrengés rombolta le, azóta nem építették újjá. Az északnyugati torony eredeti toronysisakja is elpusztult, ezt egy bádog védőtetővel pótolták, így jóval alacsonyabb a délkeleti toronynál. Annak még megvan az eredeti sisakja. Jelenleg a rom belső területe is látogatható. A hajdani kolostor dongaboltozatos termében kőtár tekinthető meg. A romterület műemlék.

Tovább
Szent Vendel domborműves népi lakóház

Szent Vendel domborműves népi lakóház

"Az egykori Szent Vendel-ház jelenleg sváb tájház, szobáiban a festett vagy éppen különleges technikával készült bútorok a sváb népművészetet és a régi zsámbéki életet, jelképvilágot idézik. A berendezés legjelentősebb darabja az 1874-es évszámot viselő szekrény, melynek festése sok jellemzőjében a Fekete-erdő vidékéről Zsámbékra települt németek hagyományait őrzi."

Tovább
lámpamúzeum

Lámpamúzeum

"Borus Ferenc kitartó gyűjtőmunkájának eredményképp létrejött Lámpamúzeum 1979-ben nyitotta meg kapuit. Ma már több, mint 1100 világító tárgy található a múzeumban, a mesteri finomsággal kidolgozott kínai és meisseni porcelánlámpáktól kezdve az egyszerű vasúti fényforrásokig, mécsesekig. A nemzetközi mércével mérve is páratlan kollekció, 1995-ben bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, tagjai közé választotta az amerikai Nemzetközi Lámpaklub és az Ausztrál Múzeumok Társasága."

Tovább
zárdakert

Zárdakert

"A Zichy kastély újkori történelméhez kapcsolódik a Zárdakert. A terület 1908-ban került a Keresztes nővérekhez. A romantikus, tóval és kis utakkal kialakított, fákkal szépen beültetett kert az apácák sétahelye és imaterülete volt. A kertet -egyes részeiben ma is látható- kőfallal vették körül. A tavakat a Török kút forrása táplálja. A Zárdakert területe 2009 óta műemléki védelem alatt áll."

Tovább
Barokk Katolikus Templom

Barokk Katolikus Templom

A barokk, egyhajós, nagyméretű katolikus templom (Barokk Plébániatemplom) az 1749-52 közötti években épült. Az egyik mellékoltár képét korának egyik leghíresebb festőművésze, Jakobey Károly alkotta, a szószék Bebo Károly mesterműve. 1763-ban földrengés okoz károkat, a XIX. század közepén a templom teljes felújításra szorul rossz állapota miatt. Az építkezések annyira megváltoztatták, hogy 1868-ban újraszentelte a püspök. Súlyos károkat okozott a XX. század két világháborúja is.

Tovább
Immaculata

Immaculata szobor

A Zichy kastéllyal szemben áll az 1739-ben, Zichy Miklós által emeltetett emlékmű. Az 1738-as nagy pestis járvány után emelt és gazdagon díszített barokk emlékmű a járvány 828 zsámbéki áldozatának állít emléket. Az emlékmű mai formájában nem teljes. Az oszlopfejről hiányzik az Immaculata (szűz Máriát ábrázoló) szobor. Az oszlop közepén a Zichy család címerét, mellette Szent Rókus szobrát láthatjuk. Magyarország első pestis-szobrainak egyike.

Tovább
Napórás Iskola

Napórás Iskola

1791-ben épült iskola, mely 1983-ig szolgálta a tanítást. A barokk stílusú, emeletes épület külön nevezetessége a homlokzatán lévő napóra, amely napos időben "ingyen" mutatta (és mutatja ma is, csak nem nézünk oda) az időt a zsámbékiaknak.

Tovább
törökkút

Törökkút

Korábbi feltételezések szerint az 1541-től 1689-ig Zsámbék várát végvárként használó törökök emlékét őrzi a török-kút. Az újabb régészeti kutatások (térszkenneléses, talajradaros, szondázó eljárások) alapján megállapították, hogy inkább újkori műemlékről van szó, melyet a XIX. század végén restauráltak.

Tovább
tűzoltó múzeum

Tűzoltó Múzeum

1995-ben Zsámbék Nagyközség Önkéntes Tűzoltó Egyesület néven szerveződik újjá a csapat, amely azóta töretlenül fejlődik és dolgozik.  Kiváló kapcsolatot ápolunk a németországi Wettenberg, az erdélyi Homoródszentmárton és a lengyelországi Marciszów önkéntes tűzoltóságaival. Fontosnak tartjuk az utánpótlásnevelést, ezért ifjúsági tűzoltókat is foglalkoztatunk.

Tovább