Modern hastánc kúrzusok

Hastánc

MODERN HASTÁNC KURZUSOK
Március 11-én 10-12 és 13-15 órakkor
Március 25-én 10-12 és 13-15 órakkor
SZÉKELY MAYÁVAL a zsámbéki művelődési házban

"Gyerekként néptánc tanulással kezdtem, majd 22 évnyi hastánc és fúziós kísérletezés következett.
2013-ban végeztem el a BailArt Tánciskola Színházi táncos képzését, ahol a modern és kortárs tánccal, balettel ismerkedtem.
2005-ben lettem a Miss Hastánc Hungary verseny győztese, magyar hastánckirálynő. Számos országban oktattam és vendégszerepeltem,
Brazíliától Dél-Koreáig. Hastánc iskolámat, a budapesti MayaDance Stúdiót 15 évvel ezelőtt alapítottam.
Jelenleg Budapesten kizárólag workshopokat és magánórákat tartok; Zsámbék környékén próbálgatom szárnyaimat.
Az autentikus orientális vonal mellett imádok kísérletezni, táncstílusokat fuzionálni, melyben színházi táncos végzettségem is segít.
A táncban az érzelmek megélésén túl rendkívül fontosnak tartom a megfelelő technikai tudást, erre különös hangsúlyt fektetek előadásaimon és óráimon is. Táncolj velünk, tapasztald meg a hastánc jótékony hatásait, a testre és lélekre egyaránt!"    Székely Maya